Sanctus…

…mert adtál közös partokat
…mert megmutattad a gátat is:
láthattam magunkat egyszer
az elmenőnek tószínű szemében
– össze nem vegyítvén
birtoklás és öröm jeleit –,
s magamra ölthettem a levegőt,
az idõ eme testálódó köntösét

…mert szeptember-barna levelekkel
völgyeid szembesimogattak,
és közös nyelvünk máglyatüzében
éghetett nyelvem,
e törékeny tulipán

…mert kaptunk közös zenét
és kaptunk közös zátonyokat,
de közös padokat is, közös párnát
és közös esteket

…mert volt vonatunk,
egyenlő testmelegünk,
kenyér-álmunk
és mindennapi kenyerünk
és
a közös tenger.