Kis Pál István: Minőség alku nélkül

Portré Gacsályi József költőről

A költő, aki minden egyes versével számot vet, s egyben számot ad! Nem követ divatot, nem kapcsolódik irányzathoz, nem sorolható a szekértáborok egyikéhez sem. Mégis inkább felelősen közéleti, mint magának való remete. Figyel az irodalmi közélet, a környező világ fejleményeire, de szuverén alkotói útválasztásaiban belső iránytűje vezérli. A közösség szolgálata ugyan könyvtárosi hivatásának lényege, leginkább mégis a minőségnek elkötelezett.

Szekszárdon született 1944. június 30-án, gyermekéveit a Holt-Duna napsütötte partján, a kisváros zajos gyermekközösségében, Tolnán töltötte. Édesapja, aki a Don-kanyarból gyalog tért haza, köztiszteletben álló körorvos volt, de édesanyja, az első gyerekével magára maradt tanítónő is megszenvedte a háborút. Második gyermekük a végletes reménytelenség éveit zárta le születésével. A János vitézről, a Toldiról szívesen mesélő apa, és a Petőfi nyomában című könyvvel útra indító anya nagy gonddal nevelte és taníttatta. Középiskolába Kalocsára, a Szent István Gimnáziumba íratták be, onnan került másodévesként az ugyancsak nagyhagyományú Garay János Gimnáziumba. A Kalocsán eltöltött tanév meghatározónak bizonyult az életpálya alakulásában. Kivételes tanáregyéniségek példája terelte figyelmét az irodalomra, és a tehetséges diákok társasága ébresztette rá saját különös tehetségére. Ekkor kezdett komolyabban írni, és – persze csak gyakorlatként – ókori klasszikusokat fordítani. A jeles iskolatársnak, Kis Benedeknek 2013-ban írt versében így emlegeti az Érsekkert varázsos hangulatát:

„…megpróbáltuk kilesni/ a megfejthetetlen márciusi hieroglifákat/ hogy lemásolhassuk/ legalább az évszak dallamát/ mert azt hittük hogy itt/ ránk hasonlít minden/ később rájöttünk arra/ hogy az egész nem más/ mint egy hatalmas költemény/ amit az Örök Úr ír/ s amit mi az elfogyó időben/ a pokoltornácra jutva/ folyton másolni nem tudunk…” (Impromptu)

A kivételesen gazdag irodalmi hagyományokat (Garayt, Babitsot, Mészölyt) közvetítő új iskola, a Garay Gimnázium, hasonló nyomokat hagyott benne. Ott aratta első sikereit, és kötött barátságot Baka Istvánnal is. A folytatás már sokkal viszontagságosabbnak bizonyult. Az érettségi után hamar megnősült, majd megszületett az első gyerek, Géza, két év múlva pedig Katalin. Az ifjú családfőnek megélhetés után kellett néznie. Volt segédmunkás, hivatalnok, forgalmi szolgálattevő, de még képesítés nélküli „művház-igazgató” is. Közben persze tanult. Végül Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Főiskolán szerzett magyar-könyvtár szakos diplomát. A főiskolán ismerkedett meg Keppel Gyulával – ma már ismert és elismert műgyűjtő –, aki elvitte őt a Csepeli Olvasómunkás Klubba. A szigorúan kritikus Tamási Lajos által vezetett irodalmi műhely olyan, később jelentőset alkotó tagok társaságát jelentette, mint Képes Géza, Sipos Gyula, Palotai Boris vagy Kálnoky László. Az e kör sugallta értékelvűség máig érződik munkásságán.

Így aztán első kötete a Völgyeken át (1981) eleve többnek bizonyult a megszokott szárnybontogatásnál. Versei azt a teljes vértezetében megmutatkozó költőt mutatták, akit már akkor sem a nagy távlatokat kínáló csúcsok, hanem az egyetemes értékeiket mélyükbe rejtő völgyek érdekelték.

Noha tolnai és szekszárdi középiskolákban taníthatott, igazi hivatását a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár munkatársaként találta meg. Rendszeresen publikált, ám a következő kötetre mégis tizennégy évig készült. A Kövek, virágok (1995) címét a prágai zsidótemető ihlette. Versei úgy épültek egymásra, mint ott a sírok, szépségük a virágokat idézte:

A teljesség gyönyörűsége:/ vázában egy rózsa agóniája:/ még illat/ majd bólint/ és kiszáll a nyitott ablakon. / Aztán eljő a föld,/ hogy részét visszakérje/ de a váz marad:/ a lényeg szimmetriája,/ hogy ama napon/ tövére a Rózsa visszaálljon. (Virágének K.M. emlékére)

A könyvtár persze nem csupán a nyugodt alkotómunka hátországát jelentette, a közéletiség kereteit is megadta. Fontos állomás volt a Babits Mihály születésének 120. évfordulójára szervezett emlékkonferencia, a Baka Istvánra emlékező tudományos tanácskozás, kezdetektől ott segédkezett a Mészöly-kultusz megteremtésében, a Tolna megyei írókat sorra vevő portréfilmek létrejöttében. Közben állandó házigazdája volt a megyei könyvtár kortárs írókat vendégül látó estjeinek. E munkás időszak értékes dokumentuma a Meditáció és beszélgetés címmel 2002-ben megjelent tanulmánykötete.

Ezt követő kötete, az Angyalok alvó szárnya (2006), megint egy bő évtized foglalata. A hosszú előkészületben közrejátszott az is, hogy „nehezen” ír, többnyire megvárja azt az ihletett pillanatot, amely végül az íróasztalhoz kényszeríti. Volt olyan év, amikor csak három verset írt. Ez a kötet a Válogatott és új versek alcímet kapta. Első két ciklusát még az előző kötetből emelte be, hogy arra építse a folytatást. Sajátos szerkesztő elve ez. Minden kötet legyen maga is egy műalkotás, és mutasson minél teljesebb képet az alkotóról. Itt már másik álma, az igényesen szép nyomdai kivitel is megvalósult.

„Fényes magasság! Nem is láthatod,/ csak ami itt lenn munkál önfeledten,/ ami hangya, föld, levél, azt tudod,/ azt, amit csak a gyermek érne tetten.” (Kikeleti szonettek 2.)

A Ballada Ninivében (2011) című vers és fordításkötet már a korosodó ember évődése majd megbékélése a világgal. Hangja elégikus még a Villon parafrázisnak tekinthető balladákban is, a klasszikusoktól megérkezik az evangéliumok világába.

Útra kelek egyik éjjel/ a surrogó denevérrel/ mennyi rongy és mennyi talány/ messze van a házad apám (Evangéliumi variánsok – Tékozló)

Mikor elérte az összegzés illendő korát, a 70. évet, megszületett összegyűjtött verseivel a Mindenem (2014) című kötete. Itt már nem csak szerkesztési elv, de feladat is a teljességre törekvés. Gondolatai a helyhez kötve is egyetemesek, nincs két világ, a mérce is mindig egy:

Ha megmozdul a víz, az már a múltam,/ hajdani kölykök, rekkenő nyarak./ A nyűg, a bűn, a szenny, s a amit tanultam/ az után jött csupán, és itt maradt. (Egy korty tolnai Duna)

A dolgok természetes logikája, hogy csak a minden után vesszük számba a fontos dolgokat. Persze idáig el kell jutni. No, hát ez a Fontos (2018) című kötet legmegfontolandóbb tanulsága:

Takard el szemed, amit látsz, a látszat.
Odabent készül az, ami a varázslat:
próbáld összerakni magadban a rendet,
azt, amit valaha, valaki teremtett!
(Gondolat)

Kis Pál István