Gacsályi József költő honlapja

Koncz Ádám: Március 15-i ünnepségek Tolnán

Az ünnepi műsor a Széchenyi Iskola Sportcsarnokában kezdődött, amit – évente tovább lépő rotáció szerint – most a Széchenyi Iskola tanulói szolgáltattak. Méghozzá igen magas színvonalon. A szívet melengető (és olykor vérpezsdítő) zenékre, gyönyörű koreográfiák szerint táncoltak a fiatalok és adtak elő történelmi epizódokat a százötvenhét évvel ezelőtti jeles nap, azóta arany betűkkel átírt krónikájából.

Ezután ünnepi szónokként Gacsályi József emelkedett szóra.

Dr. Gacsályi József fia, akinek édesapja posztumusz „Tolna Városért” kitüntetésben részesült nemrég, egykori tolnai tanárként, jelenleg az Illyés Gyula Megyei Könyvtár munkatársaként mondta el beszédét. Számos szép és igaz gondolata mellett, talán a legszerethetőbb okfejtése az volt, ahogy a történész precízségével tárta elénk az első felelős magyar kormány hihetetlen sokszínűségét, minisztereinek, pártokhoz és eszmékhez való – majdhogynem – végleteket képviselő változatosságát. És akik mégis találtak közös nevezőt! A nemzet érdekének alávetve. Hogy nem volt véletlen ez a történelmi párhuzam? Bizony, aki benne él a mai magyar valóság, szekértáborokra szakadt megosztottságában, annak ehhez nem kellett kommentár.

Ezután újabb lélekemelő zenei és énekelt betétek következtek a Fusz János Zeneiskola és a Mözsi Bartók Béla Női Kar színvonalas közreműködésével.

A sportcsarnokbéli ünnepi események utolsó, de nem kevésbé fontos mozzanata a „Tolna Városért” díjak átadása volt. A nyolc évvel ezelőtt alapított, azóta is legrangosabb tolnai elismerésben, az idén két volt pedagógus (gazdag életüket ismerve, maradjunk ennyiben), és posztumusz, egy volt egészségügyi dolgozó részesült.

Közülük, polgármesterünk – Rikker Józsefné alpolgármester asszonnyal karöltve – először Révész János volt iskolaigazgató-helyettest szólította, majd pedig Schmidt József volt testnevelő tanárnak, későbbi sportcsarnok-igazgatónak adta át a díjat. A lezárt életműért járó, posztumusz kitüntetést az idén, Timer Ferencné, Mídi néni, egykori községi szülésznő és rendelőintézeti ápolónő kapta. A kitüntetést, fia távollétében – aki Németországból később érkezik majd Tolnára – az ő megbízásából, Szauter Józsefné, Mídi néni legközelebbi barátnője vette át. A kitüntetettek nevében ezután Révész János bácsi kért és kapott szót, aki maga és a többiek nevében keresetlen szavakkal köszönte meg a város nagyra becsült elismerését.

Az ünnepi rendezvénysorozat ezután a buszmegálló melletti Szent István parkban, a 48-as emlékműnél folytatódott, méghozzá oly módon, hogy az ünneplő tömeg a „Rády József” huszárbandérium, csaknem húsztagú lovascsapatát követve vonult végig Tolna központján. Az ezt követő ünneplésben egy darabig még ezután is a huszárok maradtak az eseménysor fókuszában, akik ez alkalommal nem csak az ünnep rangját emelték, hanem egy gyönyörű zászlóval is gazdagodtak, amit Tolna városa adott át nekik. Az adományozó díszbeszédet dr. Szilák Mihály polgármester mondta, zászlóanyának, a tolnai Garay-család sarját, Heim Gáborné Oppenheimer Dóra asszonyt kérték fel, míg a zászlószentelés szertartását Lendvai István esperes, apát-plébános végezte. Ősi szokás, hogy zászlószentelés és adományozás alkalmával a zászlónyélbe díszszegek kerülnek, amelyeket emlékül, az adományozók, illetve a megjelent közjogi méltóságok vernek és vertek most is be. Jelesül az elsőt Potápi Árpád országgyűlési képviselő.

A jelenlévő nyolcvan éven felülieket kivéve, nem gondoljuk, hogy akadt még részvevő, aki látott volna lovon, karddal tisztelgő huszárokat, és ismerte volna az ehhez rendelt trombita vezényszavát. Ez pedig itt mind együtt volt! Ezután következett a hagyományos március 15-i koszorúzás, aminek során Tolna város elöljárói, társadalmi és civil szervezetei helyezték el a megemlékezés virágait. És miközben a virágcsokrok és koszorúk halommá nőttek, megszólalt a templomtoronyban a delet jelző toronyzene, mintegy „beharangozva” a gólyát és gólyahírt váró tavaszt, 2005 tavaszát, amire ugyanúgy vágyakozhatott az éledező Duna-part 1848-ban, annak előtte és ma is.

Koncz Ádám
Tolnai Hírlap, 2005. március 18.