Panyi Zita: Beszélgetés a Babits-díjas Gacsályi Józseffel

Gacsályi Józsefet sokan tanár úrként ismertük meg, másoknak könyvtáros régről. Kerékpárral jár, ha mégis gyalogosan, akkor általában egy spániel is feltűnik oldalán, ám jobbára irodalmi rendezvényekre siet. A Babits-szülőház kertjében, a megyei könyvtár jeles előadásain, az Irodalom Házában találkozhatunk vele, barátságosan, s a rá jellemző fanyar humorral szokott szót váltani az emberekkel. Idén ő kapta meg a Babits Mihály-díjat, elismerésül irodalmi tevékenységéért, irodalom-népszerűsítő munkájáért.

– Természetesen most is a könyvtár egyik szobájában ülünk. Csönd van körülöttünk. Azt mondja, meglepte a díj…

– Valóban. Kaptam már Illyés- és Mészöly-plakettet, s most itt a Babits Mihály-díj; nagyon sokan vannak, akik megérdemelnék… A Babits-díjat kimondottan szakmai díjnak tartom, hisz ezt a művészet, az irodalom színvonalas műveléséért és népszerűsítéséért adományozzák az alapítók. Tehát azért nem jár, ha az ember a háza elé csinál egy előkertet… Megtisztelve érzem magam, hogy annak a körnek lehetek tagja, akik korábban e díjban részesültek: például Baka István, Baky Péter, Csányi László, Czakó Gábor, Fejős Károly, Lányi Péter, Takács Mária s még néhányan, arra érdemesek.

– Menjünk vissza kicsit az időben! Emlékszik-e, mik voltak az irodalmat népszerűsítő tevékenységének első mozzanatai?

– Kora ifjúságomban, tehát tizenhat évesen eldöntöttem magamban, hogy közreműködöm egy olyan tervben, miszerint Szekszárd a magyar irodalmi élet egyik központjává válhat. Összefüggött ezzel a fiatalkor romantikája, és az ország akkori sajátos helyzete. Egy olyan országban, ahol idegenek, az oroszok diktálnak, fölötlik az éppen útkeresés korszakát élő gyerekben, hogy micsoda példaképek jártak előttünk a magyar irodalomban és történelemben! Ők erősítették azt a törekvést, hogy igyekezzem hasznosat alkotni… Visszatérve még egy kicsit a díjhoz, nagyon fontosnak tartom, hogy próbáltam végig igényes dolgokat létrehozni, s úgy gondolom, az odaítélés szempontjából is ez játszotta a főszerepet, és nem a mennyiség. Tudom, hogy a kettő nem egymást kizáró tényező, hisz Balzac például napi harminc oldalt tűzött ki célul maga elé, de azt színvonalasan végezte, vagy itt van Jókai, aki mindennek utánanézett, s az az ismeretanyag, amit a maga korában regényeibe épített, megfelel egy mai lexikonnak… Lázár Ervin, aki mellékesen semmilyen díjat nem kapott a megyétől, pedig korszakos nagymester volt, gyerekkorában falta Jókait.

– Vegyük sorra a díjjal kapcsolatos munkájának állomásait!

– Talán inkább csak a legutóbbi időket… Az irodalom széles körben való népszerűsítéséért tavalyelőtt indult egy sorozat az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban, aminek szervezője és közreműködője is voltam egyúttal. Szekszárd város közéleti személyiségei mutathatták be kedvenc olvasmányukat hétről hétre. Tavaly a Nobel-díjasokról folytak havonként előadások, amelyeknek szintén részese lehettem. Ám szívemnek legalább ennyire kedves az a hat film, amelyet Kis Pál István rendezett, s amikben interjúkészítőként dolgoztam. Ezek helytörténeti szempontból is nagyon fontosak, hiszen Mészöly Miklós, Baka István, Csengey Dénes életét mutatják be, ide kell sorolni még az Illyés-archívumot bemutató filmet is, valamint a H. Németh Istvánról, Szakály Ferencről és Lázár Ervinről szóló portréfilmeket. Az anyagok készítése életre szóló élményeket adott, egyben tanulsággal is szolgáltak. Remélem, ennek a szellemi leletmentésnek a folytatásához e szűkös időkben is hozzá tudnak még járulni megyénk vezetői.

– Persze nem szólt saját köteteiről, amik végső soron ugyanennyit nyomnak a latba: A völgyeken át; Kövek, virágok; Meditáció és beszélgetés; Angyalok alvó szárnya…

– Megírtam őket.

– Ennyi?

– Nem. Tolna megye közelmúlt irodalmában mozgó könyvemet határozott céllal adtam ki. Szeretném ugyanis, ha szűkebb hazám lakói jobban odafigyelnének arra a kulturális kincsre, ami körülveszi őket, amiről a Meditáció és beszélgetésben írok. Szeretnék még jó sokáig ezekhez hasonló ügyekben tevékenykedni. Remek működési színteret kínálnak e tekintetben azok az intézmények, amelyek eddig is vállalták az irodalom népszerűsítését, az iskoláktól kezdve a már említettekig. Szeretném, ha a polgárság körében olvasóközösségek jönnének létre. A könyvtár, az Irodalom Háza vagy a Régi Séd s még néhány hasonló hely ennek remek teret biztosított eddig, s remélem, ez a jövőben is így lesz. Ami a következő esztendőt illeti, szeretném, ha a Pad Egyesület és a Babits Társaság összefogna a sok más, hasonló szellemben működő szervezettel és a város intézményeivel, hogy közösen és méltóképp ünnepeljük meg a Babits-évet…

– Min dolgozik mostanság? Úgy értem, mit ír?

– Terveim szerint jövőre új verseskötettel jelentkezem. Nehéz erről elfogulatlanul beszélni. Az emberben óhatatlanul működik a többre vágyás, s ilyenkor úgy gondoljuk, ez is egy része annak, hogy többek legyünk…

– Őszintén szólva más válaszra nem is lehetett számítani Öntől… A Szekszárdi Vasárnap valamennyi újságírója szeretettel gratulál és sok sikert, egészséget kíván további munkásságához.

Panyi Zita
Szekszárdi Vasárnap, 2007. október 14.