Gacsályi József költő honlapja

Emlékezet és intézmény

Naponta megyek a Garay Gimnázium előtt, és minden alkalommal valami megkülönböztetett érzés lesz úrrá rajtam. Pedig már régen voltak azok a hatvanas évek, amikor bejáró diákként néha visszafordultam volna a kapuból, mert a napi tanóramenüt átlapoztam magamban, és nem találtam kívánatosnak. Nehéz lenne megítélni, hogy mégis mi az, amitől nem szabadulhat az emlékezet.

Bármit viszek magamban abból, ami a régmúlt, már semmi nem ugyanaz, mint valaha. Mások a szembejövő arcok, más a színpad, az évtizedek átfestették a díszleteket. Eltűnt a Korzó bazársora, udvarukból előléptek az évszázados fák, mögöttük újabb épületeket húztak föl, egész más lett a város, de aki átélte a rombolást és a szépítgetésnek tűnő, visszafordíthatatlan csereberét, az magával viszi egy szűk emberöltőn át a változó színeket. Aztán kialakul az a város, amely – ahogy azt Mészöly Miklós mondja – az emberben már csupán legbelül létezik, és amely egyre kevésbé hasonlít mai állapotára. Ám, hogy mi itt mégis egymásra tudunk ismerni, abban jelentős szerepe van az olyan patinás intézménynek, mint a Garay Gimnázium.

Az én családom szekszárdisága a gimnáziummal egyidős. Azokban az években költöztek a nagyszüleim a városba, amikor ez az iskola – két évszázados kemény vajúdás után – megszületett. Majd a századfordulón az én apám is világra jött. Ezt azért tartottam érdemesnek megjegyezni, mert ő volt az első, aki a családunkból szekszárdi gimnazista lett. Úgy emlékeztek rá az iskolatársak, mint legendásan jó tanulóra. Ezt egyszer szeretett latintanárnőm, Antal Ilonka néni mondta el nekem, aki édesapám iskolatársa volt.

Én a legszebb siheder éveimet töltöttem a Garayban. Azok közé tartoztam, akik erősen egyirányban érdeklődnek, és minden mást a periférián hagynak. Az irodalom és a művészetek mindent megelőztek, a többi tantárgyra alig fordítottam gondot. Szerencsémre olyan tanárok segítettek mégis előbbre jutnom, akik hagytak kibontakozni abban, amihez vonzódtam. Így történt például, hogy miközben matematikából bukdácsoltam, Keszthelyen két versemmel a Helikon díjazottja lettem. Évek múlva aztán megtudtam, hogy a magyar irodalom jelesei közül is jártak már néhányan hasonlóképpen.

Ebben az intézményben a kezdetektől kiváló pedagógusok tanítottak. Szinte minden diáknak van kire büszkén és szeretettel emlékezni. Amikor Mészöly Miklósról készítettünk portréfilmet, ő Hencze Bélát említette elérzékenyülve. Azt a Hencze Bélát, akinek Tamás nevű fia beírta nevét az európai modern festészet történetébe. Nem véletlen, hogy Mészöly Miklós, Lázár Ervin, Baka István, Szakály Ferenc, Szakály István, Szakály Péter, Merő Béla, Lányi Péter, Szily Géza, Monostori Imre ebből az iskolából indult a hírnév felé. A névsor messze nem teljes, lehetne sorolni tovább.

Ehhez olyan pedagógusok kellettek, mint Neogrády Jolán, Lázár Pál, Wallacher László, Létay Menyhért, a Pataki házaspár, Németh Károly vagy Cséke Miklós – ők is kiragadott példaként állhatnak itt a többi szeretett tanárt sem feledve –, akik a tehetségeket észrevették, és jó irányba indították.

Végül el kell mondanom, hogy a gyermekeim is a Garay Gimnáziumban érettségiztek. Géza fiamat és Kati lányomat másfelé vitte aztán a hivatásuk, de azóta is többször kerülnek szóba közöttünk garays történetek. A város tehát változik, a generációk átvonulnak az élet színterein, a megyeszékhely intézményei között viszont mindenekfelett a Garay Gimnázium jelenti az állandóságot, ahova beléphetek bármikor, ahol minden ismerős, ahova haza érkezhetek.