Gacsályi József költő honlapja

Gábormadár visszaszáll

Lanius Excubitor (Dr. Töttös Gábor) Ódon derű című könyvét olvastam

A sírás és a nevetés biológiai szempontból egyformán a rekeszizomtól indul ki. Az első a folyamatos nyomás következménye, az utóbbi a szaggatott mozgásé. Ezek között a szélsőségek között lebeg a tökély megbomlását jelző csendes mélabú, valamint a harmóniát idéző halk derű. Lanius Excubitor összefűzött, könnyed sorozata azoknak szól, akik hajlamosak és képesek a lelki egyensúly elérésére.

De milyen is ez a könyv, azon kívül, hogy jól szerkesztett, parádésan illusztrált munka? Milyen lehet az a szöveg, amelyik régen kiolvasott, már a befőttek nyomát sem őrző, stelázsikról is lekerült alátétekből, s zömében elporladt lapokból szól kifelé? A régi újdondászok betűit már csupán néhány féltve őrzött példány viseli, és sokkal kevesebb azok száma, akik elő is keresik valamely gyűjtemény mélyéről ezeket. Persze az újság akkor érdekes, ha teljesen új, vagy ha igen régi. Lanius Excubitor röptében rendszeresen beleolvas a megye feledésnyi messzeségben lévő sajtójába, s a derűre indukáló területekre lecsap. Így áll össze nála egy sorozat.

A történetek annak idején azért kerültek a sajtóba, mert akkor érdekesek voltak. Színésznők, borisszák, csaposok, verekedők, csendőrök, újságírók, pénzbehajtók, tanárok, diákok, tévelygők és szélhámosok, rosszcsontok és balekok, törtetők és félrehúzódók időszakát élte a XIX. század végső és a XX. első fertályán Szekszárd, ez a világviszonylatban oly jellemző porfészek. A könyvben idézett esetek a maguk idején elsősorban nem derülkeltés szándékával születtek, de ahogy a bohóc is rálép saját kalocsnijára, úgy hasalnak el sorra az események és válnak magasztosból emberivé, egyszerűből gyarlóvá, bocsánatossá, mosolyogtatóvá. Egyszeriben olyanok lesznek a szereplők, mint a rokonok, a helyszín pedig mintha napjaink kissé kopottas díszlete lenne.

De nézzünk körül! Megvannak-e még a huncut félvilágiak, az erőszakosak, a pletykások, az okos hatóságok, a fenyegetőzők, az iszákosok, a rászedők és rászedettek, a csörtetők és a csendesek? Bizony mindenki itt van közöttünk, csupán testet váltottunk. És nehogy azt gondoljuk, hogy a mi történeteink nem visszásak, nem nevetségesek, de legalábbis nem fakasztanak derűt az arra alkalmasak elméjében, kellő távlati szűrőn keresztül. Lehet, hogy száz év elteltével jön egy másik Lanius Excubitor (talán már nem dr. Töttös Gábor), rászáll valamelyik század eleji, mondjuk 2001-es lapra és elkezdi kicsipkedni a mi ostobaságainkat. Akkor fog kitetszeni, hogy esetleg mi sem voltunk mindig bölcsek. Hát majd meglátjuk…