Esteledik. Közelít holdasan
a bagolyszemű éjszaka.
A nábobszámvetés már a sajtpapíron.
Szétfolynak a múló piaci hangok,
mint a zsírnyom udvara.
Miért feledtünk anyánkul?
Miért nem tudunk édes tejül,
ahogy illatul beszélnek még a rétek?
Hisz ártatlanok vagyunk,
mint kovács kezében a kard;
s mégis micsoda kiűzetések!
Látod, így készül a levelem:
puhán nyílik a szám és
kerekedik ki szépen.
Hisz ami hozzáér,
a tárgy, a játék,
minden oly törékeny.
Törékeny, mint ostyák csöndje,
mint a templom ablakába
zárt szinek:
ha elpattan, a fáradt ikonok
bogaras csöndjét sérti meg.
Gacsályi József költő honlapja 