Szakolczay Lajosnak
Összegyűrök mindent s kisimítok én,
forgok mélyben, repülök magasban
hópapír fehérén szénszínfeketén,
hogy a magyart elszórakoztassam
szabad szavakkal, rímverte vasban,
hátszélben vagy szelek ellenében
– reszel szürke dér, forral a katlan –
előbb-utóbb elkészül a képem.
A lélekharangszó még nem az enyém,
hallom, s örvendek én, a tudatlan.
Történik ez-az e langyos féltekén,
kotkodál a tyúk, károg a kappan,
fürdőzöm az örök égi habban,
hempergek aztán szárító fényben:
múmián a gyolcs e légi paplan.
Előbb-utóbb elkészül a képem.
Hogy mi voltam egykor, és mi leszek én?
Az, ami más, amiben anyag van.
Ma már tudhatom, hogy salak lesz a szén,
virult az is – mangrovealakban.
Hasaszalonna volt, ami szappan:
mind kihordjuk létünket vitézen,
sérülékeny, homogén alakban.
Előbb-utóbb elkészül a képem.
Ajánlás
Herceg! Ma szólok – így, egy darabban –,
keresem helyem mélyben s az égen,
minden lélegzetben nagy kaland van,
előbb-utóbb elkészül a képem.
Gacsályi József költő honlapja 