Gacsályi József költő honlapja

Ó, én édes hazám,
te jó Magyarország,
mikor s mely tükörben
milyen színű orcád,

nem tudom, a kép most
mennyire is éles,
mit a kopott foncsor
visszfénye eléd tesz,

vakít-e fénytörés,
érzed-e vagy látod,
terül-e szemedre
szürkületi hályog,

tudod-e, amit mond,
ki és kinek mondja,
ki szekerét ki és
ki sarában tolja,

hány irányba vinnék
külön-külön együtt,
amit te cipelsz és
sose volt a terhük?

Forog-e a malom,
lesz-e ami hajtja,
kijön-e mind, ami
ráment a garatra,

marad-e a vámos,
ott, ahol áll éppen,
vagy a konc büdöse
átviszi a réven?

Tolvaj kulcsa lennél?
Kalmár portékája?
Horgász csaliférge?
Öszvéren a málha?

Köröznek körötted,
ahogy tették nemrég,
tönkre simogattak
zsebre húzó eszmék,

és mégsem búcsúzom
tőled, Magyarország,
ki keresztyénségnek
viseled paizsát,

nem hagyhatlak el, mert
hová is lehetnék
kerek, kék ég alatt,
hogy ne legyek vendég,

ó, én édes hazám,
szélben, hosszú száron
régi hamvakon nőtt,
lengő vadvirágom.