Midőn az éj szivén
letettem lábamat:
beszőtt az égi fény,
sosem leszek szabad.
Oly messze jár kezem,
ha tollamat fogom,
s a lét is messze, mint
az ágy, az oltalom.
Tünőben illata,
keresztre száll e nap,
s ti, szívszakadt, fagyott
erdei madarak
a fákról, ó, hullva hullotok.
Gacsályi József költő honlapja 