Álom, hogy álom a szépség, illanás?
A piros ajkak gőgje gyászban áll,
e gyász olyan, csodát hiába vár,
Trója a múlt, egy máglyavillanás,
s holt Usna sarja már.
A munkás világ velünk továbbhalad,
lelkek vágnak ösvényt, és mind vacog,
mint zuhatag, ha félig megfagyott –
a hulló csillag borzas ég alatt
egy arcon fölragyog.
Zord ég, arkangyalok, hajtsatok fejet:
nem voltatok ti, még egy szív sem élt,
a kedves, pilledt had már itt henyélt –
a világ termett füves téreket,
hol Ő a röghöz ért.
Gacsályi József költő honlapja 