A dokk fölött sirály száll,
s az alkonyt szétveti;
a párán tükröződnek
az este fényei.
Suhan a szürke szárnyas,
a víz fölé lebeg;
a tengeren mint álom
a ködben sok sziget.
A fortyogó iszapban,
hallom, titok neszez,
egy madár sír magában –
így volt örökkön ez.
A szél megborzong halkan,
utána megszakad;
már hallani a mélység
fölött a hangokat.
Gacsályi József költő honlapja 