Nem suhant szárny a világ felett,
vakítón hevert a néma hó.
Csillagsátor nem vitt felleget,
hullám se vert, kemény volt a tó.
Egy fa nőtt alant, fogta a mély,
a csúcsáig a jégbe fagyott;
sellő kúszott rajta énfelém,
nézte a zöld, dermedt ablakot.
Ott álltam a vékony üvegen,
mely elzárt a mélytől engemet:
lábam alatt láttam ékesen
halvány báját, minden részletet.
Fojtott jajgatással kapkodott.
de takarta őt a zord fedél,
őrizem arcán a bánatot,
örökké, mindig lelkemben él.
Gacsályi József költő honlapja 