Gacsályi József költő honlapja

AZT KÉRDEZED, MI A MAGYAR?

Szent Imre herceg vére
Janus Pannonius menekülése
Hunyadi László nyakszirtje
Tomori kardja
Balassi sebe
Zrínyi utolsó hörgése
Bethlen Gábor aranykora
Rákóczi bujdosása
Kölcsey Szatmárcsekén
Berzsenyi Niklán
Csokonai Csurgón
Petőfi Pesten
Madách Sztregován
Ady a Kalota partján
Krúdy a Tabánban
Radnóti a Lipótvárosban
József Attila Szegeden
Babits Szekszárdon és folytathatnám
van miért megemelni a zászlót
Ezeket másutt úgysem értik
ahogy Nyelvédesanyámat sem
És ez mind én vagyok

MÁRCIUS

Hömpölyög-e még a mellkasom,
hisz kísért a tavasz szelleme.
Vétkeim talán ma elhagyom.
Jaj, feledni tudni kellene!

APÁM DALA 

„Kicsi fiam, ne játssz ólomkatonát,
 háborúsdit, indiáncsatát!”
Napsugár, napsugár,
vitézekre száll a nyár,
forr a sík, a dúlt vidék,
csupa ólomveríték.
Egyik ólomgárda kék,
odaát a feketék.
Ólomszürke mind a kard,
mutatja, ki merre tart,
puska, ágyú és a ló
ólomálom, csillogó,
ólomcsontok, nyílt sebek
súlyos ólomvéresek,
ütik egymást, csépelik,
hadonásznak estelig,
elzuhan, ki ellenáll,
vakulásig áll a bál.
Sírok fölött tart a tor,
ami marad, barna por,
Hold udvara, fény fala,
kiket vár az éjszaka?
Kiket szórtak szerteszét?
S ki vesztette jó eszét,
ki az, akit vonz a konc?
A léhűtő, az udvaronc.