Gacsályi József költő honlapja

A jambus! – Ó, a jambusok
a vers nyakán a krampuszok! –
a rím cipelni kénytelen,
a dallam illan élesen,
a jambus, így, ha jól vered,
a föld alatta megremeg,
s dörögve, zúgva tolja rád
a Bakta domb a Bartinát.

Ha kong, harang, ha ver, kolomp,
ha kell, gyökér, a törzs, a lomb.
Ma ő a ház, az otthonod,
oly ismerős a hangod ott,
ha szúr a fény, ha hull homály,
a jambus éppen ottan áll.
Mikor süvít a tél, a hó,
a jambus épp a télapó.

Tavasz, ha zeng, a jambus is
akár az évszak, oly hamis:
virág között szelet legel
s fütyülve ő is égre kel,
de hallod úgy is énekét,
ha itt a nyár, s a rét kiég,
mezőt borít a tűz, a láz,
s fejet veszít nehéz kalász.

De hogyha meglegyint az ősz,
s a kert alatt e durva csősz
suhogva, tépve átoson,
sosem segít a jambuson.

A jambus ekkor elszelel,
s te föld leszel. S a csend leszel.