Gacsályi József költő honlapja

Nem könnyű romokban állni.
Romokban állni nehéz,
ahogy bordáim között
átfúj a dohos alkonyat,
és zúzmara morzsolja
pergamenkezével
a vájatos fugákat
mészfoltos arcomon.

Merre már a régi vér?
A döngölt padlón
szétfolyt óborok
szikkadt pocsolyáit
poros pókháló takarja
– mint szürke szemfedő
szunnyad a szemérmes árnyakon –,
az üres ablakkeret szegleteiben
a múlt üvegcserepei
sajognak könnytelen
a pucér gerendakorhadék alatt.

Talán az a sarokban tengő régi donga
– rokona koporsódeszkaszálnak –
talán az itt maradt száraz ászok
vagy a lábavesztett zsámoly
s a prés bedőlt oldala
nyöghetné csak recsegve,
hogy mivé lettem én;

ám e helyett csönd van, és por van,
és felejtés van,
az ótvaros vakolatot
karmos szél kaparja,
s közben a dombokon elgurul
fakó koronám,
a Nap.