Bolyongtam a félelem hegyén
és lassanként észrevettem,
elbujdostak mellőlem,
akiket szerettem,
a tűnt villanástól félig vakon
itt állok tarlott pusztaságban,
ami múlik, ha van kegyelem,
engedi talán, hogy még lássam.
Jön rendületlen napra nap,
feldarabolja a teremtést,
az áradó-fogyó fényben
az ég csillárját szétveti a rengés,
minden-minden eltűnőben,
kiégett karám árva erdők mellett,
az elszáradt, szürke ágak
lombtalan merengnek,
majd a leszálló éjben elvérzik az idő,
nincs gyolcs, amely elapassza,
felnéz tátongó szemgödréből
s kimúlik virradatra.
Gacsályi József költő honlapja 