Gacsályi József költő honlapja

Hegy-hazámból befúj a szél,
az erdő kérges oldalát sikálja.
Nincs tisztább ennél az ősznél,
de rákeni mocskát
az évszak
sárga és vörös bonvivánja.
A kalapom zúzmarás,
suhog a ruhám,
gyökérlábam patakmederbe tér –
mintha fa volnék,
úgy szólalok én is.
A zúgás és a völgyek csöndje
a mélyben összeér.

Avítt idők gyűrűit
hordom magamban,
hogy belőlük titeket
játsszalak –
megmarad talán így
hegy-hazám,
a fák csikorgó kérge,
a zuhanó patak.

Mert rettentő vizekre hajlongunk most,
bűnös, egyszerű lelkek,
fölsebzi a Seregek Urának testét
a Föld, amelyet ő teremtett.