Gacsályi József költő honlapja

Csörög a levél,
gesztenye kopog,
a határban lesben áll a szél,
az ég zománca megkopott.

Szikkad a fasor:
kihűlő lelkek
megannyi itt maradt gerince;
szédülten szenved:
forgatja a bort
hasában a pince.

Ez a békebeli omlás,
ez a peremről betévedt
sápatag nap,
a mindenség
lanyhuló evezője
felveri még a fenti tavat,
s véres habot kavar
az őszülő dombtetőre,

és a sárgásbarna lé
ereszkedik lassan
a szurdikon lefelé,
hihetném, hogy még nyár van –
de rég tudom, hogy semmi sem igaz,
csupán az oszlás-foszlás
ilyenkor, a bitófák havában.