Budáról Pestre
a Lánchídon lépkedek
láthatatlan lobogók
a szeptemberi szelek
a csukaszürke víz
odalenn zubog s kopog a híd
az eső fényes selyemmel varrja rá
törékeny gombjait
egyedül járok erre
a Duna ma sem figyel reám
medrüket keresik kopott gondok
tolongnak tetején egyre szaporán
messzebb az úton a lámpák
mint hangtalan lengő alkonyi halászok
megszigonyozzák a sötétet
és fölé suhintják a hálót
ám nem húznak ki semmit
hisz a sodrás a fényeket szétveti
s a mélyben elsikamló pikkelyes percek
a páncélos idő törött részei
ott csörömpölnek a mélyben
mint láncing páncélbakancs vaskabát
vagy mint pucér fehér holtak
aggastyánok s üveges szemű babák
örvényháton keringnek
pörögnek körbe-körbe
s a gáton áll egy ótvaros század
újra csőre töltve
itt ahol patkókat koptattak
tarka szpáhik
és emlékkönyvbe írtuk
tankok lánccsigáit
e suttogó partokon
mindegy volt a vád
a bitó alól megsüvegelték
Ázsia antikrisztusát
hasra esett falak sormintái
porfüstös romok
között bolyongnak világsarki
oda-vissza vándorok
akik e lóhús-resti városba
most is visszajárnak
mint vérhabos szájú
mankón tántorgó alázat
s ahogy felejtenénk
ők is visszatérnek
az anyjukat áruló
förtelmes pribékek
okulás évada közelít-e?
vagy meddig így tovább?
mert a hórihorgas
meg hüvelyknyi despoták
recsegve vagy ügyelve
balga csendre
riszálnak rendre befelé
a történelembe
és ismét rézkakas
meg botlábú tánctanár
kántálja hogy tőle az
össztánc összeáll
s amíg e zálogházország
hangja hozzájuk felér
csillogó váltópénz lesz
a karéj zsíros kenyér
lassan Pesten vagyok
lassan körbenő a város
hozzám ragad a ricsaj
mint bazár a bazárhoz
úgy lettünk így sokan
mintha magam lennék
a vízen elúszott
a rég meg a nemrég
a tengerig ért míg a
hídon általértem
a láthatatlan lobogó
szeptemberi szélben
Gacsályi József költő honlapja 